A ladányi véka

Megosztás Facebookon Nyomtatás

S itt említést érdemel, hogy az I. világháború előtt, de még utána is úgy emlegették Őrmezőben és Őrladányban az egyre jobban elaprózódó törpebirtokokat, hogy „van 2 vagy három vékás földem, 4 vékás irtásom". A vékát általában a szemes termény mérésére használták. A kádárok 31,2 liter űrtartalmú vékákat árusítottak, amit általában hitelesítettek is. 3,5-4 csapott véka gabonafélével általában 1100-1200 négyszögölnyi, tehát egy magyarholdnyi (kisholdnyi) földet lehetett bevetni. 80 A homokon az idős mezőladányi emberek szerint a vékát tetésen, púpozottan kalkulálták, ami azt jelzi, hogy a szél által okozott károkkal még ennek a századnak az elején is számoltak. Pedig a Ladányig nyúló Nyírség homokdombjait az akácosokkal, szőlővel, gyümölcsössel már úgy tűnt, megszelídítették.

Ha már a véka került szóba, egy humoros ladányi szólást is említsünk meg a tanító úr és az idős adatközlők nyomán. Bakó Ferenc a falu egyik leggazdagabb embere volt, s nemes származása okán ténsúrnak szólították. Halk beszédű, türelmes embernek számított. Szőlőjében szekérszámra termett - no nem a szőlő, hanem - a meggy, amelyet ugyancsak a vékával mérték. A helyi zsidó kereskedők vásárolták fel a gyümölcsöt és adták tovább a környék piacain. Ritter Jákob, vagy talán annak az apja Pinkász, egy alkalommal néhány véka meggyet vásárolt Bakó úrtól. A mérésnél a véka már annyira megtelt, hogy gurultak le a meggy szemek. Az öreg Ritter azonban még többet akart a vékába. - Még egy kicsit ténsúr, még egy kicsit ténsúr! - mondta Bakó Ferencnek. Ez a telhetetlenség annyira kihozta a sodrából a gazduramat, hogy beleugrott a meggyel telt vékába és jól megtaposta, majd úgy rakta ismét tele. Azóta, ha Mezőladányban valamit jól megmérnek, gyakran elhangzik a következő szólás: Megtapossa, mint Bakó a meggyet.

Ne kerüljük meg azonban a háborúk és Mezőladány kapcsolatát sem. Az I. világháborúban Galícia, Doberdó frontjain 20 katonája pusztult el a falunak, hiába. Aztán a háború következményeként a románok megszállták előbb a Tiszáig eső területeket, köztük Mezőladányt is. „Miután a székely hadosztályt Mátészalka térségében szétverték. Debrei Józsefnél, Király Károlynál és Király Gézánál szállásolták be a román megszállókat. Ifjú Debrei Mihályt, idős Debrei Mihályt, Lakatos Mihályt, Debrei Józsefet és több mezőladányi cigány lakost is Tiszamogyorósra, a román parancsnokságra hurcoltak, mert fát vágtak ki az erdőben. Azt mondták nekik, hogy a Tisza Nagy-Románia határa, így csak román engedéllyel vághatnak fát. Elfogtak itt egy menekülő székely magyar katonát, akit fel is akasztottak. Egyébként a Király Gézánál beszállásolt négy kocsis volt született román, a többi mind jól tudott magyarul. 81

A II. világháborúban se sok szerencséje volt a falunak és az országnak. A számszerű veszteség hasonló volt, mint az első háborúban. „1944. október 30-án Vásárosnamény felől ellenállás nélkül szállták meg Ladányt az orosz-román csapatok. A gyürei református templom tornyában a magyar megfigyelőállást belőtték az oroszok. Tornyospálcán a református lelkész ujjáról lehúzták a gyűrűt, majd agyon akarták lőni, mert istentiszteletre harangozott. Az asszonyok és a lányok bekormozták magukat, fordítva húzták fel a csizmát, a bal lábast a jobbra, hogy ne vessenek rájuk szemet az orosz katonák. Mégis voltak Mezőladányban is megalázott nők, akik nem szívesen emlékeztek a háborúra, hiába volt április negyedikén a nagy külsőségekkel tartott ünneplés." 82

Térjünk azonban vissza még egy kicsit az életkörülményekhez, s nézzük meg milyen lakáskörülmények között éltek Őrladányban és Őrmezőben vagy Endesen az első háború előtt az emberek. Tény, hogy a szép számú ladányi nemes család ellenére nem volt mívesebb kúria vagy kastély egyik településen sem. Az itt élő hétszilvafás nemesek többsége csak ősei jussán volt címeres, armális nemes, kevéske birtokkal és szerényen jövedelmező állással. Csak kevesen tanultak tovább a nemes úrfiak közül, hacsak nem a már említett Szuhay Sándor, aki abaúji lelkészségig küzdötte fel magát.

A ladányi nemesek és a tehetősebb gazdák cselédei, szolgái egyaránt az alig 250 méter hosszú, egyutcás Ócska-Ladányban, a kereszteződés és a Holt-Tisza közti szakaszon épült hosszúudvaros, több családnak otthont adó, egyenként is csak szoba-pitvar-kamrás lakásnak számító „lakosztályokban" éltek. A nemes családok új családot alapító fiai, mint a fecskék az eresz alatt, az ősi portán mindig hozzáragasztottak egy „lakosztályt" a szülői házhoz. Az építőanyagok közül a gerendát, tetőanyagot a helyi zsidó fakereskedőktől, a vályogot a helyi cigány vályogvetőktől vették.

 

A mezőladányi tűzoltók Sáfár Pál parancsnok vezetésével vettek részt az 1970. évi,
jékei körzeti tűzoltó-versenyen

A lakóházak, istállók alapozásához szükséges követ a mezőkaszonyi kőbányából hozták ökrös fogatokkal. A házak régebben paticsfallal - a leásott oszlopok közé fűzfavesszőből font sövényre vastagon vert törekes agyag sárral - készültek, vagy falrakó mesterek a kőalapra törekes-szalmás agyagos sárból több lépésben emeltek sárfalat. Mielőtt kiszáradt volna, ásóval kicsit megfaragták és simították, meszelték.