A költészet napja három aspektusból

Megosztás Facebookon Nyomtatás

Méltóképpen ünnepelték a mezőladányi iskolások április 11-ét, a költészet napját!

József Attila születése napján különleges élményben volt részem.

Bakó Sándorné kolléganő és az alsó tagozatos diákjaink ekkor adtak számot mindarról, amivel már hónapok óta foglalkoztak. A kolléganő igen változatos feladatsort állított össze a versenyző csapatok számára: interaktív felolvasáson vehettünk részt, a szerencsejátékok közül kipróbálhattuk a szellemi totót, mini színi előadásokat prezentáltak a játékosok, villámlásszerűen cikáztak a kérdések és a válaszok. A tanulók valóban igen jó felkészültségről tettek tanúbizonyságot. Eközben fülbemászó zenei aláfestéssel Szabó Lőrinc versével ismerkedtünk.

Mindennek az alapját viszont egy különleges könyv szolgáltatta, ami azért is számít annak - irodalmi érdemei mellett - mert kis községünk egy elszármazottjának a műve. Bakó Tihamér a magyar tudományos élet egyik kiváló tagja, több tudományos munkája után egy gyerekeknek szánt mesekönyvvel rukkolt elő. Ez a könyv hozzáférhető az érdeklődők számára a községi könyvtárban. A résztvevő tanulók azonban olyan szerencsések, hogy saját, az író által dedikált példánnyal rendelkeznek. A diákok nagy örömmel vették kézbe a verseny végén jutalomképpen kapott különleges olvasnivalót. Résztvevőként állíthatom, hogy nekik is felejthetetlen élményt nyújtott ez a délután. Bizonyos vagyok benne, hogy ezután többen veszik kézbe A KÖNYVET, mint a szórakozás, a tudás legfontosabb forrását. Köszönet a versenyre felkészítő kolléganőnek és a gyerekeknek.

A méltó ünnepléshez hozzájárultak azok a diákok is, akik, bár nem itt, hanem a szomszédos községben, a társiskolánkban nyújtottak kimagasló teljesítményt. Bakóné Badacsonyi Lilla kolléganő öt diákja ért el a társulási iskola által szervezett szavalóversenyen dobogós helyezést:

- Doma Krisztina  6. osztályos és Lakatos Attila 5. osztályos tanulók első helyezettek lettek

- Balogh Borostyán 6. osztályos és Lakatos Viktória 5. osztályos tanulók második helyezést értek el.

- Ladányi Dávid 5. osztályos tanuló harmadiknak állhatott a dobogóra.

Dicséret és köszönet illeti őket is!