Idősek világnapja

Megosztás Facebookon Nyomtatás

Október 1-én az Idősek Világnapját ünnepeljük. A Világnaphoz kötődően megyeszerte rendezvények sokasága mutatja, mennyire nagy tisztelet övezi az idős embereket, mindamellett, hogy a nyugdíjas klubok ekkor rendezik meg legnagyobb éves összejövetelüket.


Mezőladányban 2011. október 8-án került sok az Idősek Világnapi találkozóra, ahol a térség nyugdíjas klubjai szép számmal képviseltették magukat. Babják Péter a Mezőladányi Nyugdíjas Klub elnöke az évben is lelkes kezdeményezője volt a meghívásoknak, amit sokan el is fogadtak. Sajnos általános probléma, hogy a klubok támogatásai csökkennek és a megnyitó beszédben Babják Péter azt is elmondja, hogy nemrég 30 éve működő klubok szűnnek meg anyagi nehézségek miatt. Támogatásra csak a helyi önkormányzattól és vállalkozásoktól számíthatnak, ami sajnos egyre kisebb méretű lesz. A Mezőladányi Klub stabil anyagi körülmények között működik hála a takarékos gazdálkodásnak és a támogatásoknak.
A rendezvényen részt vett és köszöntőt mondott Gidófalvi Albert a Megyei Nyugdíjas Szövetség elnöke, klubok közül pedig műsorral is felléptek Pap, Demecser, aranyosapáti nyugdíjas klub tagjai.Az idősöket köszöntötte Bartha Attila, Mezőladány fiatal polgármestere is. az estig tartó találkozón több műsorszámot hallgathattak a résztvevők: vers, népdal egyéni és közös előadások formájában, ezt követte a kitüntetések átadása, mellyel a mezőladányi klub életében fontos szerepet játszó idősek, támogatók kaptak elismerést, majd ebéd után táncmulatság és tombola következett. A zenét a Babják Péter és fia szolgáltatta szokás szerint.